Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amazonasi esőerdők

Németh András Világ

Nem csak az erdőtüzeket, most már Bolsonarót is meg akarják állítani

Tavaly percenként egy, idén augusztusban pedig már percenként három futballpályányi erdő vész oda Brazíliában. A tragikus helyzetért jelentős mértékben felelős az új elnök, Jair Bolsonaro politikája, a „Trópusok Trumpja” ugyanis egyértelműen az erdőpusztítók mellett áll. A világ keveset tehet, az EU talán büntetésként leállíthatja az argentin szója- és marhahúsimportot, és megtagadhatja a Brazíliával és szomszédaival tervezett kereskedelmi egyezmény aláírását.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója szerint David Pressman miatt jött Magyarországra kevés amerikai befektető

Magyar Péter nélkül tárgyaltak a mentelmi jogáról az EP-ben

Úgy égettük a gázt februárban, mint az előző két télen soha, és ez megemelheti az inflációt is

„Elképesztő siker”: csúnyán visszaesett az érdeklődés a kormány munkáshitele iránt

Diplomáciai bojkott alá vették a magyar nagykövetet Varsóban, a kiutasítása is felmerült

Nem találták meg a Skóciában eltűnt magyar testvéreket, egyre több helyen keresik őket tovább

Karácsony Gergely: A Városháza nem túl szép, de majd eltakarjuk – nagyon menő lesz

Vád alá került volna Donald Trump, ha nem választják meg

Kemény bírálat Oxfordból az egykori akadémiai intézetek vezetőjének

A címlapról ajánljuk